Fekete napok jöhetnek a BÉT-re
Nemcsak a brókerek, hanem a magyar értékpapírpiac érdekei sérülhetnek, ha bevezeti az új kereskedési szisztémát a Budapesti Értéktőzsde osztrák főtulajdonosa – közölte a lépés ellen tiltakozó egyik brókercég, az Equilor Zrt. vezérigazgatója a Klubrádióban.
Szécsényi Bálint a Klubrádióban azt mondta: az időzítés is rossz most, amikor a válság miatt a korábbinak felére esett vissza a börze forgalma. Másrészt még nem tudni, milyen rendszerben kereskedik majd a New York-i és a frankfurti tőzsde fúziójából létrejövő óriástőzsde – így ebből a szempontból is elhamarkodott lehet a váltás. Ha ugyanis az amerikai kereskedési rendszer lesz az irányadó, itthon is arra kell átállni, ami újabb költséges beruházást jelent, amit a kisbefektetőknek is meg kell fizetniük. Hozzátette: a jelenlegi kereskedési rendszer is teljes mértékben kielégíti az igényeket.
Rendkívüli közgyűlést tart ma a Budapesti Értéktőzsde, amelynek napirendjén szerepel a Xetra kereskedési rendszer bevezetése. Ezzel párhuzamosan a határidős piac és az állampapír-piaci kereskedés kiszolgálására megmaradna a BÉT jelenlegi rendszere. A piaci szereplők szerint a lépést illetően nincs egyetértés, és nem időszerű áttérni az új szisztémára.
A magyar befektetési szolgáltatók tegnap sajtótájékoztatón jelentették be: a tőzsdefelügyelet, a jegybank és a kormány közbenjárását kérik annak érdekében, hogy a börze osztrák főtulajdonosa halassza el a váltást. Szerintük a lépés veszélybe sodorná a budapesti értékpapírpiac 20 év alatt elért eredményeit.
Este a bevezetendő új rendszer kérdése miatt lemondott a Budapesti Értéktőzsde elnöke. Patai Mihály már első megválasztásakor közölte, hogy addig irányítja a tőzsde igazgatóságát, amíg sikerül konszenzust elérnie az egyes kérdésekben.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.