Megindult a svájci frank: 246 forint felett járt az árfolyam
Pénteken reggel nem sokkal negyed 10 előtt már 245 forint felett járt a svájci frank árfolyama, alig negyedórával később pedig már a 246 forintos szintet is átlépte.
A svájci frank pénteken hét óra körül 241,20 forinton állt a csütörtök esti 240,32 forintot követően. A svájci frank tavaly december 31-én 222,76 forintot ért. A forint az idén a leggyengébb augusztus 9-én (273,43 forint), míg legerősebb április 6-án (198,89 forint) volt a frankkal szemben.
Pénteken jelentős, egy százalékot jóval meghaladó csökkenéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, a londoni FTSE 100 1,1 százalék, a frankfurti DAX30 1,9 százalék, a párizsi CAC40 1,4 százalék mínuszban állt néhány perccel a kereskedés kezdete után. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX is mínuszban nyitott, 147,42 pontos csökkenéssel 18117,38 ponton kezdte a pénteki kereskedést.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.