2011. augusztus. 26. 16:35 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 26. 16:36 Gazdaság

Szlovákia újratervezett: kisebb növekedést várnak már idén is

A szlovák pénzügyminisztérium lefelé módosított prognózist adott ki pénteken a gazdaság idei és a következő két évben várható növekedéséről. A tárca a pénzügyi piacokon mutatkozó zavarral és az ország főbb kereskedelmi partnereinél tapasztalható lanyhulással indokolta a lépést.

A hazai össztermék (GDP) idén várhatóan 3,3 százalékkal gyarapodik Szlovákiában a június végén jelzett 3,6 százalékkal szemben. Jövőre 3,4 százalékot vár a tárca, ami egy teljes százalékponttal kevesebb a korábban vártnál, 2013-ban pedig 3,7 százalék körül lesz a növekedés 4,2 százalék helyett.

A gazdaság motorja továbbra is az export lesz, miután a háztartások fogyasztása mindössze 0,1 százalékkal nő az idén, és a következő években is csak 2,6 illetve 3,5 százalékkal bővül, szintén lassabban a korábban vártnál.

Szlovákia gazdasága 4,8 százalékkal zsugorodott 2009-ben, de tavaly már 4 százalékkal nőtt.

Iveta Radicova szlovák miniszterelnök kedden beszélt arról, hogy túlságosan optimista a szlovák gazdaság növekedési kilátásaival kapcsolatos előrejelzés a jövő évi költségvetési tervben, ezért felülvizsgálják azt.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.