Origo: GMO-munkacsoportot alakított a kormány
GMO-munkacsoportot alakított a kormány: a javaslattevő, véleményező és tanácsadó testület vezetője a vidékfejlesztési miniszter által kijelölt állami vezető, a munkacsoport pedig egy a közigazgatási, egy a belügy-, egy a külügy-, egy a nemzeti erőforrás, egy a nemzeti fejlesztési, illetve egy a nemzetgazdasági miniszter által delegált tagból áll – írja az Origo.
GMO-munkacsoportot alakított a kormány, az erről szóló, a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a javaslattevő, véleményező és tanácsadó testület vezetője a vidékfejlesztési miniszter által kijelölt állami vezető, a munkacsoport pedig egy a közigazgatási, egy a belügy-, egy a külügy-, egy a nemzeti erőforrás, egy a nemzeti fejlesztési, illetve egy a nemzetgazdasági miniszter által delegált tagból áll – írta kedden az Origo hírportál.
A munkacsoport tevékenységének célja az alaptörvény "genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságra utaló rendelkezésének végrehajtásával összefüggő, valamint a jogsértés esetén megállapítható, a büntetőjogi felelősséget is tartalmazó szankciórendszerhez, továbbá speciális kártérítési alakzat kialakításához szükséges jogszabály-módosításokkal kapcsolatos megfelelő tárcaközi koordináció elősegítése". A munkacsoport tagjai a határozat szerint díjazásban nem részesülnek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.