A német fiatalok könnyebben találnak munkát
Németországban könnyebben tudnak elhelyezkedni a fiatalok, mint Európa sok más országában - derül ki a német statisztikai hivatal adataiból.
Júniusban 430 ezren voltak állás nélkül a 15-24 év közöttiek korosztályában, ami 9,1 százalékos munkanélküliséget jelent ebben a korcsoportban, miközben az uniós átlag meghaladta a 20 százalékot.
A tendenciát jól szemlélteti, hogy ebben a körben áprilisban még 10,7 százalék volt a munkanélküliségi ráta Németországban, és 15,1 százalékot tett ki az európai átlag.
Az adatokból egyszersmind az is kiolvasható, hogy Németországban - illetve a tagállamok közül még Luxemburgban - most jobb a helyzet a fiatalok foglalkoztatása terén, mint a 2008/2009-es válság előtt volt.
A németeknél csupán a holland és az osztrák fiatalok vannak jobb helyzetben: a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) adatai szerint ebben a két országban 7,1 és 8,2 százalék a munkanélküliségi ráta a 15-24 évesek körében. A legrosszabb a helyzet Spanyolországban és Görögországban, ahol a fiatalok 45,7 és 38,5 százaléka nem tud elhelyezkedni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.