2011. augusztus. 08. 17:45 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 08. 17:42 Gazdaság

Az orosz államadósság is elszaladhat a következő években

A következő években jelentősen megnő Oroszország államadóssága, és hiányos lesz a költségvetés - írták hétfőn egybehangzóan a Kommerszant és a Vedomosztyi című lapok, azokra a dokumentumokra hivatkozva, amelyek csütörtökön kerülnek a kormány elnöksége elé a 2012-2014-re szóló költségvetésről.

Az államadósság idén július elején 4,6 ezer milliárd rubelt tett ki - ebből 3,6 ezer milliárd volt a belső és körülbelül ezer milliárd rubel a külső adósság. Ez 2014 végére több mint háromszorosára nő, és 12 ezer milliárd rubelt tesz majd ki a tervek szerint, vagyis eléri a GDP 17 százalékát. Ezen belül a külső adósság a kétszeresére, körülbelül kétezer milliárd rubelre, a belső 2,8-szorosára, csaknem tízezer milliárd rubelre emelkedik a Vedomosztyi szerint.

Ehhez egyebek között a pénzügyminisztérium példátlan mennyiségben, évi több mint kétezer milliárd rubel értékben bocsát majd ki értékpapírokat.  

Emellett az érintett időszakban nem lesz mód az alapok feltöltésére, a kőolajból és földgázból származó bevételeket szinte teljes egészében elköltik, és csak minimális részük, 2012-ben 3,3, 2013-ban 1, és 2014-ben nulla százalékuk kerül a Tartalékalapba, míg a Népjóléti Alapba nem kerül semennyi pénz. De a pénzügyi stabilitás biztosításának egyik fő tényezője, a Tartalékalap akár teljesen meg is szűnhet, amennyiben a kőolaj ára 2012-ben hordónként 93 dollár alá esik.

A költségvetés hiánya 2012-2013-ban a GDP 2,7, 2014-ben 2,3 százalékát teszi majd ki a tervek szerint, és a hiányt 90 százalékban belső eladósodásból szándékoznak fedezni.

A dokumentumok szerint az orosz államadósság jelenleg nem nagy, a GDP 9,3 százaléka, de törlesztési költségei gyors tempóban nőni fognak, és a makrogazdasági helyzet romlik majd.

A kőolaj hordónkénti árának 10 dolláros csökkenése a költségvetési bevételeket 0,5 ezer milliárd rubellel csökkentik, s a hiányt 1 százalékkal növelik.

A pénzügyminisztérium stressz-teszttel vizsgálta az adóssághelyzetet, és megállapította, ha a kőolaj hordónkénti ára az előre jelzettnél 50 dollárral olcsóbb lesz, akkor az adósság már 2014-ben meghaladja a GDP 20-21 százalékát. Amennyiben pedig 60 dollárral marad el az ár az előrejelzéstől, a költségvetés hiánya eléri az 5 százalékot. Ebben az esetben a kölcsönök sem lesznek elegendők, kiürülnek az alapok, tömeges privatizációt hajtanak végre, és megemelik az adókat - idézte a lap a dokumentumokat.

Az érvényes előrejelzések szerint az olaj hordónkénti ára 2012-ben 93, 2013-ban 95, és 2014-ben 97 dollár lesz.  

A pénzügyminisztérium honlapján hétfőn közzétett tervezet egyebek mellett emlékeztetett rá, hogy Oroszország 2002 óta nem vett fel kölcsönöket a nemzetközi pénzügyi szervezetektől, hanem csak  fejlesztési bankoktól, a 2012-2014 közötti időszakban azonban az előbbiektől évi 300 millió dollárt, a bankoktól évi 900 millió dollárt szándékozik felvenni.

zöldhasú
Hirdetés