Inkább kivettek, mint betettek a hazai befektetési alapokba
Az alapkezelők szövetségének tagjai által kezelt vagyon a második negyedévben 0,7, míg az év eleje óta 2,1 százalékkal csökkent, és június végén 3795 milliárd forintot tett ki. Az egyéb kezelt vagyon a pénztári vagyonátadás miatt a felére esett vissza - derül ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb negyedéves jelentéséből.
A világgazdaság kilátásaival kapcsolatos kockázatok erősödése miatt 2011 második negyedévében a globális tőkepiacokat kisebb korrekció jellemezte, ami a magyar piac teljesítményét is befolyásolta. Mindez kihatott a befektetési alapokra is, a lakossági megtakarítások várt növekedése még nem éreztette a hatását, helyette az alapokban kezelt vagyon csökkenése volt tapasztalható az elmúlt negyedévben - állapítja meg a jelentés.
A tőkepiaci korrekció hatott a befektetési alapok hozamaira, ráadásul a visszaváltások a legtöbb kategória esetében a második negyedévben is meghaladták az új befektetéseket.
A jellemzően stagnáló, illetve csökkenő "hagyományos" befektetési alap kategóriák mellett ugyanakkor ugrásszerűen nőtt a speciális befektetési stratégiát követő származtatott alapok vagyona, ami jelzi, hogy a jelenlegi piaci helyzetben egyre több befektető keres a szokástól eltérő befektetési lehetőségeket - emelte ki a jelentést ismertető közleményben Temmel András, a Bamosz főtitkára.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.