2011. július. 27. 07:46 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 27. 08:53 Gazdaság

"A Mol előtt álló legnagyobb kihívás az INA"

Rövid távon a Mol előtt álló legnagyobb kihívás az INA - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak a Mol vezérigazgatója, aki arról is beszélt, hogy bár jelentős akvizícióra lennének képesek, gyér vállalati kínálatból válogathatnak.

A Molnak jelentős, egymilliárd dollárnál nagyobb akvizícióra van lehetősége, ha szükséges, de nem túl sok az eladó, vételre érdemes cég - nyilatkozta Molnár József, a Mol vezérigazgatója a Napi Gazdaság szerdai számában. A vezérigazgató közlése szerint a Lotos lengyel olajipari vállalatot is megvizsgálják. Molnár József a belső fejlődést, annak is inkább a minőségi oldalát nevezi hangsúlyosabbnak. A belső fejlődésről szólva azt mondta, a rijekai finomítón kívül például - a ciklikussága ellenére - a petrolkémia is jó üzlet lehet, még akkor is, ha sokáig csak a melléktermékek elhelyezésére szolgáló üzletág volt.

Rövid távon a Mol előtt álló legnagyobb kihívás az INA - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak a Mol vezérigazgatója. Szerinte elsősorban nem az INA-val kapcsolatos támadásokat kell ezen érteni, hanem azt, hogy az INA-t olyan hatékonnyá kell tenni, mint amilyen akár a Slovnaft, akár a Mol. Az elmúlt másfél évben, mióta a Mol átvette az INA irányítását, egymilliárd kunát - mintegy 40 milliárd forintot - takarítottak meg a hatékonyság növelésével. Az INA-val kapcsolatos támadásokat kommunikációs és belpolitikai csatának nevezi az interjúban Molnár József. A vezérigazgató beszámol arról is, hogy a régióban az üzemanyag-fogyasztás óvatos, lassú növekedése látszik, különösen a dízel esetében, amiben éves szinten 3-4 százalékos bővüléssel számol a Mol.

A Mol és jelenlegi tulajdonosa, a magyar állam közötti együttműködést firtató kérdésre azt válaszolta Molnár József, hogy korábban, 1998-2002 között, amikor a magyar államnak 25 százalék tulajdona volt a Molban, a Slovnaft megvásárlásával a társaság megindult azon az úton, melyen a legnagyobb magyarból a legnagyobb regionális vállalattá vált. Az állam akkor is támogatta a Mol stratégiáját, és "most sincs ez másként" - olvasható az interjúban.

Kicsit korainak nevezte az osztalékra vonatkozó újságírói kérdést Molnár József. Szavai szerint a nagytulajdonosok többsége nem elsősorban az osztalékban, inkább a stabilitásban érdekelt. Molnár József hozzáfűzte: "a Mol a jövőben újra közelebb kerülhet a saját, korábban elhatározott osztalékpolitikájához".

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. március. 04. 19:59

„Ez egy másfajta rémálom” – gyökeresen megváltoztatták a drónok az ukrajnai harcokat, és ez esélyt adhat Zelenszkijnek

Sokkal komolyabb szerepet játszanak már a drónok az orosz-ukrán háborúban, mint az invázió megindulásakor, ukrán tisztviselők becslése szerint már dróncsapások okozzák a halálesetek és a sebesülések 70 százalékát a fronton. Ezek egy része barkácseszköz, vagyis sima hobbidrónokat szerelnek fel robbanószerekkel, ami így sokkal olcsóbb is, mint a hagyományos harci eszközök, melyek szállítását Donald Trump leállította. De a drónhadviselést az oroszok is folyamatosan fejlesztik, és a számbeli fölény itt is az övék.