A Deutsche Telekom részesedést szerezne a Belgacomban
A német Deutsche Telekom - a Magyar Telekom főrészvényese - részesedést vásárolna a belga távközlési cégben, a Belgacom SA-ban. Érdeklődését már a belga kormánynál, a Belgacom legnagyobb részvényesénél is jelezte.
A Le Soir belga napilap - egy meg nem nevezett forrásra hivatkozó - jelentése szerint a német cég az idei év első hónapjaiban jelentkezett a belga kormánynál annak kipuhatolására, hogy az kész-e eladni az 53,5 százalékos Belgacom-részesedéséből. A lap szerint a DT akkor azt a választ kapta, hogy a belga politikai helyzet stabilizálódását követően térjenek vissza a kérdésre.
A korábbi állami távközlési monopólium privatizálásával kapcsolatban meglehetősen ellentmondásosak az álláspontok Belgiumban. A kormány azonban már 2008-ban közölte: elvben nincs kifogása az ellen, hogy az állami részesedés csökkenjen a cégben. A Deutsche Telekom nem kommentálta a mostani lapjelentést, korábban viszont egyelőre kizárta a milliárdos nagyságrendű felvásárlásokat.
Belgiumnak az államháztartási hiány, illetve az államadósság csökkentése miatt lenne szüksége minél több privatizációs bevételre. Az idén Belgium a GDP-arányos 3 százalékos euróövezeti küszöböt meghaladó államháztartási hiányt vár, az államadósság nagysága viszont nagyjából megfelel az éves GDP-nek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.