2011. július. 19. 20:33 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 19. 20:32 Gazdaság

Zárás előtt emelkedés a New York-i tőzsdén

Egy százalékot meghaladó pluszban álltak a vezető New York-i tőzsdemutatók a keddi kereskedés leállítása előtt mintegy két órával.

Közép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,51 százalékkal 12.571,70 pontra nőtt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,88 százalékkal 2.817,14 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 1,37 százalékkal 1.323,31 pontra erősödött. A tőzsdemutatók erősödését részben Barack Obama amerikai elnöknek az a percekkel korábban tett bejelentése váltotta ki, hogy "bizonyos előrehaladást" sikerült elérni a törvényhozókkal az államadósság csökkentéséről.

A tőzsdemutatók ezt megelőzően is pluszban álltak, elsősorban  az IBM és a Coca-Cola kedvező negyedéves adataira, amelyek  ellensúlyozták a nagy pénzügyi cégek csalódást okozó eredményeit. A hétfői tőzsdei lejtmenet után erősítette a befektetői hangulatot egy kedden ismertetett, vártnál jóval kedvezőbb amerikai ingatlanpiaci adat is. Az IBM részvényára több mint négy százalékkal nőtt, mert a vártnál jobb eredményekre tett szert a cég a második negyedévben a hétfői amerikai tőzsdezárás után ismertetett adatok szerint.

A Goldman Sachs amerikai befektetési bankház nyeresége éves szinten 77 százalékkal nőtt, nettó bevételei ugyanakkor 18 százalékkal estek a második negyedévben. A betétállományát tekintve legnagyobb amerikai bank, a Bank of America 8,83 milliárd dolláros veszteséget könyvelt el a második negyedévben, szemben az előző év hasonló időszaki 3,12 milliárdos nyereséggel. Mindkét pénzintézet a keddi kereskedés kezdete előtt ismertette negyedéves adatait. Röviddel 20 óra előtt a Goldman két, a Bank of America három százalék körüli veszteségen állt.

Ugyancsak a keddi tőzsdenyitás előtt hozták nyilvánosságra, hogy a megkezdett lakóingatlan-építések szezonális hatásoktól megtisztított, egy évre kivetített száma 14,6 százalékkal 629 ezerre, hat hónapja legmagasabb szintre emelkedett júniusban. A szakértők jóval szerényebb, 2,0 százalékos növekedést vártak. A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára 2,42 dollár emelkedéssel 98,35 dolláron állt. 

Ugyancsak röviddel 20 óra előtt New Yorkban az euró 1,4175 dollárra erősödött a hétfő késő esti 1,4113 dollárról (+0,45 százalék). A dollár 79,03 jenről 78,93 jenre gyengült (-0,12 százalék).

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.