Lázár 2012 után is fenntartaná a különadókat
A jelenleginél alacsonyabb mértékkel ugyan, de 2012 után is megmaradnának az ágazati különadók Magyarországon, legalábbis erről beszélt Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Bloomberg hírügynökségnek adott interjújában.
A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy részben magánvéleményét, részben fideszes jogalkotók meggyőződését képviseli, így korántsem borítékolható, hogy az általa mondottak kormányzati döntéssé érnek a jövőben - írja a hírügynökségre hivatkozva a Világgazdaság.
A felvetett átalakítás lényege az lenne, hogy a pénzügyi, távközlési, energiaellátó és kereskedelmi cégekre háruló különadóteher már a közeljövőben szolidabb méreteket öltsön, ugyanakkor a büdzsé hosszabb távon, 2012 után is számíthasson az ezekből az ágazatokból származó tíz- és százmilliárdokra. Lázár szerint a különadók mértékét az EU-átlaghoz kellene igazítani.
Tény, a bankadónál már lenne „miből meríteni”, lévén, hogy az utóbbi időben több uniós állam döntött ilyen teher kivetése mellett, és ezekből igencsak kilóg (felfelé) a hazai adóteher. Orbán Viktor kormányfő ugyanakkor régebben azt helyezte kilátásba, hogy a különadók sorsáról 2012-ben kell egyeztetni az érintettekkel.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.