2011. július. 15. 11:26 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 15. 11:22 Gazdaság

Az OTP-nek nem kell a Volksbank International?

Lezáráshoz közelednek az orosz állami Sberbank tárgyalásai a Volksbank International (VBI) 100 százalékának megvásárlásáról; a Kommerszant című orosz lap úgy tudja, hogy csütörtökön Bécsben megállapodás született, s a lap pénteken úgy vélekedett: ezek szerint az OTP bank kiszállt a VBI-ért folyó versengésből.

A Sberbank veheti meg a Volksbank Internationalt, az OTP Bank a Kommerszant szerint kiszállt

A lap szerint a Sberbank sokáig az egyetlen érdeklődő volt az osztrák Volksbanken Group közép- és kelet-európai leányvállalata, a Volksbank International (VBI) iránt, de július első napjaiban az OTP Bank szintén bejelentette érdeklődését. "A Sberbank szokás szerint nem akar drágán vásárolni, ezért ha az OTP Bank kitartó, van tere az árban való versengésnek" - állapította meg akkor a Kommerszant.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója azzal indokolta az érdeklődést, hogy a Volksbank jelen van azokban a régiókban, ahol az OTP Bank terjeszkedni szándékozik - írta a lap akkor. Most a bécsi találkozó kapcsán, amelyen a Sberbank vezetői a VBI nagy részvényeseivel tárgyaltak, s erről dokumentumot is aláírtak, a Kommerszant csupán annyit állapított meg: "Ezek szerint a magyar bank kiszállt a versengésből". A lapnak azonban csütörtökön nem sikerült megtudnia az OTP állásfoglalását.

A Sberbank tárgyalásai már jó ideje folynak, a hírek szerint azért, mert a VBI-nek több nagyrészvényese van. Csütörtökön Bécsben az orosz bank menedzsmentjének képviselői e nagyrészvényesekkel tárgyaltak - írta a Kommerszant. Az üzlet értékét 670-760 millió euróra becsülik, de nincs benne a VBI legnagyobb, bár veszteséges romániai divíziója. A VBI tíz országban van jelen a térségben, köztük Magyarországon (Magyarországi Volksbank Zrt.).

Csütörtökön a Wirtschaftsblatt osztrák gazdasági napilap azt közölte: pénteken a felek bejelentést tesznek arról, hogy az orosz Sberbank megveszi a Volksbank Internationalt. A lap értesülése szerint a szerződés már jórészt készen van. Pénteken jelentik be az adásvételt, először szándéknyilatkozat formájában. Az utolsó részletek kidolgozása még két hetet vesz igénybe - állt a cikkben. Az újság nem nevezett meg forrásokat.

Az Österreichische Volksbanken AG Group kelet-európai ágazatát tömörítő Volksbank International vagyona 2010 szeptemberének végén 13,7 milliárd eurót tett ki. A Volksbank International hitelportfóliója 9,9 milliárd, a betétek 5 milliárd eurót tesznek ki. A Kommerszantnak korábban nyilatkozó szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy Sberbank mindeddig nem vásárolt semmit Európában, csakis a FÁK-államokban fektetett be,

Az orosz sajtó július eleji közlése szerint German Gref, a Sberbank elnöke jelentette Vlagyimir Putyin kormányfőnek, hogy a bank vagyona év végére 9 ezer milliárd rubelre nő, miközben év elején 8,547 ezer milliárdot tett ki, s így az idei növekedés 5,3 százalék lesz.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.