Erősödéssel kezdhetnek csütörtökön az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek, miután a piacon továbbra is a görög adósságválság kedvező fejleményei határozzák meg a hangulatot.
Az IG Markets elemzői szerint a londoni FTSE-100 0,31 százalékos, a frankfurti Xetra-DAX 0,26 százalékos, míg a párizsi CAC-40 0,15 százalékos emelkedéssel nyithat. Az európai piacok továbbra is Athénra figyelnek, ahol csütörtökön újabb fontos szavazás lesz a görög parlamentben. A képviselőház a szerdán megszavazott megszorító csomag végrehajtási törvényeiről, illetve az 50 milliárd eurós privatizációs programról dönt.
"A kereskedők egyelőre meglovagolták az elmúlt napok optimista hangulatát, amely azon alapszik, hogy a megszorításokat elfogadja a parlament" - értékelt Yusuf Heusen, az IG Index elemzője. Az, hogy mi fog történni, amikor egyértelmű, hogy a lakosság nem kér a kiigazításokból, még várat magára, ami rendkívül törékennyé teszi a mostani növekedést - tette hozzá. Stuart Thomson, az Ignis Asset Management szerint a görög dráma inkább négy felvonásból áll, mintsem kettőből. "Nem gondoljuk, hogy a közeljövőben államcsőd következne be, de közép távon ez szinte biztosra vehető" - fejtette ki.
Lorenzo Bini-Smaghi, az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának tagja egy lapinterjúban annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a francia javaslat a görög államkötvények futamidejének meghosszabbítására ne okozzon hiteleseményt, és a hitelminősítők ne rontsanak tovább Görögország adósi besorolásán.
Szerdán a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 szerdán 89,07 pontos, 1,54 százalékos javulással 5855,95 ponton zárt. A frankfurti Xetra-DAX 123,71 pontos, 1,73 százalékos többlettel 7294,14 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 72,34 ponttal, 1,88 százalékkal 3924,23 pontra emelkedett.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.