Gazdaság MTI 2011. június. 22. 14:19

Vitézy: a taxis közlekedést az önkormányzatoknak kéne szabályozni

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója szerint rendeletalkotási jogot kellene kapniuk az önkormányzatoknak arra, hogy a taxis közlekedést szabályozzák.

Vitézy Dávid szerdán, újságírók előtt kifejtette, hogy az önkormányzatoknak adandó rendeletalkotási joggal a taxis szervezetek is egyetértettek a tárgyalásokon, a személyszállítási törvényhez kapcsolódó javaslatot pedig már el is juttatták a kormányhoz.

A BKK vezetője szerint a taxis közlekedést nem lehet törvényi szinten szabályozni, "mert egy néhány 10 ezres városban egész más szabályok kellenek, mint Budapesten, ahol hatezer taxi működik". Mint mondta, egy kisebb városban vélhetően nem merül fel például, hogy túl sok a taxi, a fővárosban viszont ez már láthatóan problémát jelent.

Vitézy Dávid kitért rá, hogy a drosztdíjemelés már kevésbé tartozik azon problémák közé, amelyekben meg lehet állapodni, ugyanakkor a BKK ennek fejében több szolgáltatást tud adni. Példaként említette az új belvárosi drosztok létesítését. A taxis szervezetek kifogásolták, hogy az utóbbi időben csak külső területeken nyíltak új drosztok. Ezért a BKK ígéretet tett, hogy velük együttműködve megkezdi a felülvizsgálatot.

Vitézy szerint azonos színvonalra kell hozni a szolgáltatást is, de jelenleg nagy különbségek vannak például a járművek között. Kijelentette, hogy elindulnak ezen az úton és vizsgálni fogják az egységesítést, aminek vannak előnyei és hátrányai is. Első lépésként szigorúbb ellenőrzést kell bevezetni, több év türelmi idővel műszaki előíráshoz kell kötni a taxizást, meg kell határozni az autók környezetvédelmi besorolását, méretét, korát. Ez segíti a taxisok számának csökkentését, s ha majd a piac elkezd konszolidálódni, csak az után lehet az egységes tarifáról beszélni – tette hozzá.

Vitézy Dávid
HVG
zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.