2011. június. 21. 10:19 MTI Utolsó frissítés: 2011. június. 21. 10:22 Gazdaság

Emelkedés a nyugati tőzsdéken

Emelkedéssel indítottak kedden a vezető nyugat-európai tőzsdék mutatói.

Elemzők szerint a befektetők arra számítanak, hogy sikerül megoldást találni az egyre mélyülő, gazdaságiból politikaivá lett görög válságra. A nap fő eseménye az új kormány sorsáról döntő bizalmi szavazás lesz a görög törvényhozásban. A befektetők által megelőlegezett bizalom hatására a térség tőzsdéinek teljesítményét összefoglalóan mutató FTSEurofirst-300 index 0,4 százalékkal 1085,55 pontra emelkedett a keddi nyitást követő első órában. Hétfőn az index 0,5 százalékot veszített értékéből. 

Kedden a vezető részvénypiaci mutatók mind erősödéssel nyitottak. Egy órai kereskedés után a londoni FTSE-300 0,61 százalékos plusszal 5728,30 ponton, a frankfurti DAX 0,74 százalékos emelkedéssel 7203,29 ponton, a párizsi CAC-40 0,79 százalékos erősödéssel 3829,68 ponton állt. Az euró viszonylag stabilan várja az athéni törvényhozás döntését. A közös európai devizát 1,4368 dolláron és 1,2114 frankon, az előző estivel nagyjából megegyező árfolyamon jegyezték kedden délelőtt. 

A kőolaj piacán az utóbbi napokban végbement árcsökkenés vételi hullámot indított. A dollár gyengülése is a drágulás irányába hatott, az északi-tengeri Brent olaj hordónkénti ára így 1,10 dollárral 112,79 dollárra, nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára pedig 81 centtel 94,07 dollárra emelkedett.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.