2011. június. 07. 12:05 MTI Utolsó frissítés: 2011. június. 07. 12:07 Gazdaság

Devizahitel: a kormánynak a részletekről is kellene beszélnie a PSZÁF szerint

Az adósok minél szélesebb körű tájékoztatására hívta fel a figyelmet az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságában a PSZÁF és az Országgyűlési Biztos Hivatalának képviselője a kormány otthonmegőrzési akciótervével összefüggésben.

A fogyasztóvédelmi bizottság a keddi ülésén a devizahitellel rendelkező, nehéz helyzetbe került fogyasztók problémáinak rendezésére vonatkozó kormányzati elképzelésekről tájékozódott.

Balogh László, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökhelyettese kiemelte, hogy a kormány és a Bankszövetség között megkötött ötpontos akcióterv nem "csodaszer", de a hitelesek döntő részének, a valóban nehéz helyzetűeknek segítséget nyújt. Mivel a döntés meghozatalának felelőssége az adósé lesz, ezért miden információra fel kell hívni a figyelmét - hangsúlyozta, s mint hozzátette a PSZÁF azt tervezi, hogy megalkot egy információs "kisokost" és a honlapján egy minikalkulátort is létrehoz.

Juhász Zoltán, az Országgyűlési Biztos Hivatalának jogi referense is úgy vélekedett, hogy  kiemelten fontos a mentőcsomag kommunikációja - ahhoz, hogy az adósok váltani tudjanak, érdemi, közérthető tájékoztatásra lenne szükség. E mellett felhívta a figyelmet, hogy a legfontosabb feladat a hazai pénzügyi kultúra fejlesztése lenne.

zöldhasú
Hirdetés