2011. május. 31. 08:54 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 31. 08:53 Gazdaság

Erősebb nyitásra számítanak a nyugat-európai tőzsdéken

Kedden emelkedéssel indíthatnak a fontosabb nyugat-európai tőzsdeindexek a hétfői lanyha kereskedési nap után.

A befektetői hangulatot az javítja, hogy Németország hajlandó lenne engedményeket tenni egy újabb görög segélycsomag összeállítása érdekében. A kereskedés kezdete előtt két órával piaci elemzők arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 0,7 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,8 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,7 százalékkal emelkedik nyitáskor.

Hétfőn a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,13 százalékos napi süllyedéssel 1133,01 ponton végzett. A londoni értéktőzsde zárva volt, a DAX-30 0,04 százalékos visszalépéssel 7160,30 ponton végzett, a CAC-40 0,21 százalékkal 3942,53 pontra apadt.

Emelkedtek a vezető ázsiai tőzsdemutatók is kedden, elsősorban annak köszönhetően, hogy Japánban nőtt a feldolgozóipar áprilisi  kibocsátása a földrengés és szökőár okozta márciusi zuhanást követően, és jók a következő hónapok kilátásai is. Tokióban a Nikkei a kereskedés végére 2,0 százalékos emelkedéssel 9693,73 ponton végzett, a szöuli Kospi 2,3 százalékos emelkedéssel zárt. A hongkongi Hang Seng 1,1 százalékos pluszban volt, a sanghaji összetett mutató 0,08 százalékkal csökkent, mert a befektetők kamatemeléstől tartanak. Emelkedtek a vezető tőzsdemutatók Tajvanon, Szingapúrban, Indában, Tajvanon és Thaiföldön is.

Kedd reggelre az olaj ára kissé emelkedett: a nyugati féltekén irányadó WTI ára meghaladta a 101 dollárt, az északi-tengeri Brent valamivel több mint 115 dollárba került hordónként. Az euró erősödött a dollárhoz és a jenhez képest: röviddel 8 óra előtt egy euró 1,4374 dollárt ért, 0,67 százalékkal többet, mint hétfőn későn este. Egy euróért 116,89 jent adtak, 1,12 százalékkal többet a hétfőinél.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.