2011. május. 25. 14:52 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 25. 14:52 Gazdaság

Fellegi: a Mol részesedéssel az állam komoly vagyonelemet szerzett vissza

A Mol 21,2 százalékának megvásárlására fordított pénzt a kormány nem szórta, nem pazarolta el, hanem visszaszerzett vele egy nagyon komoly vagyonelemet - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón a nyilvánosság előtt megjelent kritikákra válaszolva.

Nem csak politikailag, pénzügyileg, nemzetgazdaságilag is pozitív hatása lesz a vételnek már középtávon is, mert jelentős szinergiákat teremthet más, az állam tulajdonában lévő vállalatokkal, mint például a Magyar Villamos Művek Csoporttal - mondta Fellegi Tamás. A miniszter hozzátette: energiapolitikai, vagyongazdálkodási lépés is történt a vétellel, ami a komoly szakértők szerint már középtávon megtérülő befektetés.

Mint mondta, egy lényeges lépcsőfok még hátravan a szerződés érvénybe lépéséhez. A szerződést már aláírták, de hogy tényleges kötelezettséggé váljon, s az állam ki is tudja fizetni a vételárat, még két parlamenti jóváhagyás kell.A miniszter elmondta: az állam a hatályos jogszabályok és a Mol alapszabályának megfelelően gyakorolja majd tulajdonosi jogait, s nem keveri össze a szabályozói és a tulajdonosi szerepét. Kérdésre válaszolva közölte: a vétel nem befolyásolja a magyar piacon az energiaárakat, így az üzemanyagárakat sem.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.