A mostani költségvetési hozzájárulás harmadát, akár 1000 milliárdot is meg lehetne spórolni, ha az önkormányzati finanszírozás feladatalapú lenne - mondta a Napi Gazdaságnak Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára.
A lap hétfői számában megjelent interjúban az ősszel a parlament elé kerülő koncepcióról az államtitkár azt is elmondta: az önkormányzatoknak kötelező lenne iparűzési adót (ipa) szedniük, de saját adót is kitalálhatnak. Ismertette: tavaly 435 településen nem realizálódott ipából származó bevétel. Ennek egyik oka Tállai András szerint, hogy több önkormányzat visszaél a mentességgel. Egy adott mikrorégióban hihetetlen feszültségeket generál, ha nem vetik ki az adót, hiszen odavonzza a vállalkozásokat, és ezáltal versenyhátrányba kerülnek azon települések, amelyek kivetik az adót. "Szeretnénk ezt kötelezővé tenni, s azon is gondolkodunk, hogy egy kötelező alsó mértéket is meg kellene határozni" - mondta.
A tervek szerint a jelentős ipabevételt elérő önkormányzatoknak az adó egy részét vissza kellene osztaniuk a megyéknek. Mivel ez egy országos szintű koncepció, Budapestre is vonatkoznia kell. Azonban a főváros, mint világszerte a nagyvárosok, mindig is egyedi elbírálás alá esett, s ez így is marad, Budapestre biztosan eltérő szabály vonatkozik majd - erősítette meg.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.