Lerántotta az eurót az IMF-vezér botránya
Hatheti mélypontra gyengült az euró hétfőn, közép-európai idő szerint hajnalban, amit elemzők azzal hoznak összefüggésbe, hogy a hétvégén szexuális zaklatással, nemi erőszak kísérletével és személyi szabadság korlátozásával vádolta meg a New York-i rendőrség Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatóját.
Az IMF vezetőjének ügye tovább növeli a bizonytalanságot a Görögországnak és a súlyos adósságválsággal küszködő többi euróövezeti tagországnak nyújtandó segítség körül. Az euró 1,4063 dollárig gyengült hétfőn hajnalban. A legutóbbi kereskedési nap kezdetén, pénteken reggel még 1,4335 dolláron állt az euró. A japán jennel szemben kéthavi mélypontra, 113,35 jenre gyengült az euró hétfőn.
Görögország támogatása egy újabb, több tízmilliárd eurós hitellel Strauss-Kahn botrányától függetlenül is kétséges. A Die Welt című német lap hétfőn azt írta, hogy az IMF igen csalódott, amiért nem halad előre a várt ütemben a görög reformprogram, nem sikerült tartani a hiánycélt és nem indult be a privatizáció.
Az is előfordulhat, hogy a nemzetközi pénzügyi szervezet nem járul hozzá a görög hitel következő, júniusban esedékes részletének átutalásához, így az IMF-re jutó 12 milliárd eurót az uniós partnereknek kell átvállalniuk. Ugyanakkor a Die Welt uniós diplomáciai körökből származó értesülései szerint inkább az a valószínű, hogy az IMF a fenntartásai ellenére végül nem száll ki a görög programból.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.