A McDonald's, Amerika legnagyobb gyorsétteremlánca 56 éves fennállásának legjelentősebb stílusváltására készül: a cég azt tervezi, hogy 2015-ig egymilliárd dolláros költséggel elegánsabbá alakíttatja át az amerikai hálózat 14 ezer egységének túlnyomó többségét - közölte hétfőn a USA Today című napilap.
Az asztalok ezentúl üvegszálas műanyag helyett fából készülnek majd, az ipari acél székek műbőr borítást kapnak és az enteriőrben pedig az élénk piros helyett tompa narancsszín és a sárga dominál majd, itt-ott zölddel megtörve. A változások az utcai fronton is feltűnőek lesznek: eltűnnek a bohócvörös tetők, és a McDonald's-kínálatra áhítozó vendégnek nem kell majd többé találgatni, hogy hol van a bejárat. A homlokzaton a "klasszikus" fehér helyét a hívogatóbb, meleg, földpasztell színek veszik át, üveggel kombinálva. Az irodaszerű, harsány világítás helyébe a helyi fényforrások lépnek.
A McDonald's tavaly kísérletképpen összesen 280 üzletét fazonírozta át, és az eredmények tanulmányozása után úgy döntött, hogy a Tampában alkalmazott módosításokat rendszeresíti, mert ott az új megjelenés két számjegyű forgalomnövekedéssel járt. A cég idén 800 üzletét fogja a "tampai modell" szerint átalakítani. A stílusváltással a McDonald's nemcsak az olyan, kisebb pénzű és a gazdasági válság idején megroggyant riválisait kívánja még jobban lekörözni, mint a Burger King vagy a Wendy's, de az olyan, egy fokkal drágább hálózatok vendégkörét is át kívánja csábítani, mint amilyen a Panera Bread, vagy a mexikói ételeket forgalmazó Chipotle.
A McDonald's már korábban is tett lépéseket a magasabb igények kielégítésére, például a divatos Starbucks kávézólánc mintájára az üzleteiben létrehozta a saját McCaféit. Most a USA Today szerint ennél is tovább megy és a Starbucks-érzésből és -küllemből is beépít elemeket a sajátjába. (Kérdés, hogy tudja és kívánja-e tovább követni a Strabucksot a felsőbb régiókba, amely tervei szerint esténként elegáns borozóvá alakul át.)
A lap szerint a McDonald's "kölcsönöz" egy kicsit a Niketől is, amelynek bevált "swoosh" pipalogójához valamelyest hasonlatosan, saját emblémájának, "a dupla aranyívnek" a felét helyezi a gyorséttermek tetejére. Persze, a bejárat felett ott lesz a megszokott, lekerekített "M" betű is.
A hamburgerlánc már most sem csak az eredeti üzleti sémájára épít, hogy aki beesik hozzá, az minél előbb egye meg a kólával leöblített szendvicsét és krumpliját és adja át helyét a következő fogyasztónak. Az üzletek több szektorra oszlanak: az eredeti gyorsetetőn felül a maradni kívánóknak egy külön részben vezeték nélküli internetkapcsolatot, capuccinót és süteményeket-szendvicstekercseket kínál. A megújított étkezdékben nagyobb csoportok elkülönülésére alkalmas étkező terek lesznek, amelyekbe lapos, nagyképernyőjű televíziókat állítanak be .
A megújult McDonald'sokban, a forgalom növekedésében bízva, megduplázzák az autós vásárlókat kiszolgáló ablakokat is - írta a USA Today.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.