Gazdaság hvg.hu 2011. április. 27. 13:33

Csaba László: illúziók élnek arról, kiket lehet munkára fogni

A teljes nemzetgazdaságban jó esetben három százalékos bővülés várható, a foglalkoztatásban is csak szerény növekedésre lehet számítani - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László. A Közép-európai Egyetem tanára szerint a reálgazdaságban nagy áttöréseket nem lehet véghezvinni.

Az európai gazdaságban tapasztalható egyfajta növekedés - különösen igaz ez a németekre -, amelyre rá lehet kapcsolódni. Ez pedig az exportszektort húzza - jelentette ki Csaba László.

Az egyetemi tanár szerint azonban az már bonyolultabb történet, hogy ebből a teljes nemzetgazdaságra és a belső piacra mekkora növekedés jut. A nemzetgazdaságban a mai ismeretek szerint 2,5-3 százalékos gyarapodás várható, ami a belső piacon szerény növekedést valószínűsít, ez pedig a foglalkoztatás kismértékű bővülését alapozza meg - vélekedett a közgazdász az InfoRádió műsorában.

Csaba László szerint a reálgazdaságban nagy áttöréseket nem lehet véghezvinni. A termelési oldalon is inkább az export húzza a növekedést. Emiatt ez egy igen mérsékelt ütemű kilábalásra ad lehetőséget. Az állam önmagában ugyanis nem tud munkahelyeket teremteni, csak a gazdaság, ehhez pedig szükség van a belső piacra. Ennek regenerálódása viszont időt vesz igénybe - jegyezte meg a szakember.

A közgazdász szerint illúziók élnek arról, kiket lehet munkára fogni. Egyfelől adott egy ötven év körüli és afölötti népesség, amely hosszú évek óta nem dolgozik. Az ő ügyükben nem vagyok derűlátó - jegyezte meg Csaba László.

Hozzátette: egy dolog az, hogy értékes emberekről van szó, akik használhatók családi, egyházközségi feladatok elvégzésére. Termelő munkát azonban nem fognak végezni, vagy más területeken értéket előállítani, csak azért, mert Japánban vagy Svédországban ilyen korúak még egyetemre mennek és új szakmát tanulnak. Ezt az egyetemi tanár naivitásnak gondolja. És - idézte Gazsó Ferencet, a Corvinus Egyetem professzorát - ott van még az általános iskolából kikerülők negyven százaléka, akik funkcionális analfabéták.

Nincs tehát könnyű és gyors megoldás, és ezt figyelembe kell venni, amikor a kormány a makroszámokat tervezi - összegezte végül Csaba László.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.