Gazdaság MTI 2011. április. 26. 16:38

A forint árfolyamára nem hatott a hosszú hétvége

Alacsony forgalomban alig változott a forint árfolyama a hosszú hétvége alatt és az azt követő első kereskedési napon.

Az eurót délután négy órakor 264,47 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 264,89 forint után.
   
A hosszú hétvégén a zárva tartó nagy nemzetközi devizapiacokon minimális forgalom mellett 265-ös euró jegyzés környékén ingadozott a forint árfolyama.
   
Kereskedők szerint a forint árfolyama rövid távon a 265 forintos euró jegyzés néhány forintos környezetében alakulhat, alapvetően enyhén erősödő tendenciát követve - amennyiben erről a pályáról egy kedvezőtlen fordulat a nemzetközi befektetői hangulatban le nem téríti.
   
A forint árfolyamának kedvez az euró-, illetve az euróövezeti befektetések iránt javuló nemzetközi befektetői érdeklődés.
   
Az euró kedden újabb 16 havi árfolyamcsúcsot ért el a dollárral szemben, mivel a piacok nem várnak szigorítást az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kedden kezdődött kétnapos ülésétől, hanem a gazdaságösztönző célú mennyiségi monetáris enyhítés korábban bejelentettnek megfelelő folytatására számítanak.
   
A Fed a terveknek megfelelően júniusban fejezi be 600 milliárd dolláros kötvényvásárlási programját. Ellentétben a 2008 júliusa óta az elmúlt hónapban első alkalommal kamatot emelő Európai Központi Bankkal, a Fed kitart laza monetáris politikája folytatása mellett.
   
A dollárral szembeni kamatprémiuma az idén már több mint kilenc százalékos erősödéshez juttatta az eurót.
   
Kereskedők megfigyelése szerint kedden az euró részben közel-keleti pénzintézetek és ázsiai jegybankok vásárlásainak, részben pedig a mintegy kétmilliárd eurós három- és hat hónapos spanyol kincstárjegy-kibocsátás jó piaci fogadtatásának köszönhette erősödését.
   
A dollárt 181,03 forinton jegyezték kedden délután 1,4616 dolláros euró árfolyam mellett, szemben a péntek délutáni 182,15 forintos és 1,4551 dolláros jegyzésekkel.
   
A svájci frank jegyzése 205,98 forint a péntek délutáni 205,76 forint után, száz japán jent pedig 221,67 forinton jegyeznek 222,49 forinttal szemben.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.