Gazdaság ecoline.hu 2011. április. 20. 17:22

Erősödött a BUX

Ismét felfelé vette az irányt a pesti börze legfontosabb indexe. A vezető papírok közül a Magyar Telekom kivételével mindegyik erősödött.

Alacsony forgalom mellett masszívan emelkedett a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe szerdán. A BUX már nyitáskor is bő 1 százalékos pluszban járt, s az index egész nap egy szűk 200 pontos sávban mozgott. A benchmark végül 23 990 ponton intett búcsút a szerdai kereskedésnek, ami 1,6 százalékkal magasabb a keddi végső értéknél.

A vezető papírok közül csak a Magyar Telekom nem tudott erősödni: a távközlési cég részvényeivel – csak úgy, mint kedden – 614 forinton született az utolsó kötés. A másik három blue chip ugyanakkor felfelé vette az irányt. A legnagyobb mértékben, 2,7 százalékkal a Richter erősödött, a gyógyszeripari vállalat papírjai 38 250 forinton zártak, de nem panaszkodhattak az OTP és a Mol tulajdonosai sem: előbbi 2 százalékkal 6199-ig menetelt, míg utóbbi 1,7 százalékkal 24 300 forintig kapaszkodott.

A forgalom ezúttal messze elmaradt a megszokottól, a szűk 14 milliárd forint közel negyedével kevesebb az elmúlt 3 hónap átlagánál. Az OTP 8,7, a Mol 2,2, a Richter pedig 1,5 milliárd értékben forgott.

Ecoline

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.