2011. március. 31. 13:55 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 31. 13:55 Gazdaság

Adócsaláson kapták a Google társvállalatait

A Google érdekeltségébe tartozó három vállalat ügyében folytattak le eljárást adócsalás miatt Kínában, és most a Google maga van soron - jelentette csütörtökön a Csingcsi Zsipao (Jingji Ribao) gazdasági napilap adóhivatali forrásokra hivatkozva.

A három vállalatnál hamis számlákat találtak, továbbá könyvelési és adószabálytalanságokat fedeztek fel az ellenőrök. Az adócsalás összege meghaladta a 40 millió jüant, vagyis 1,1 milliárd forintot. A hivatal felszólította a cégeket a hibák kijavítására, s behajtotta a hiányzó pénzt. A lap úgy tudja, hogy a Google ellen is vizsgálat folyik Kínában, ugyancsak adócsalás gyanúja miatt.

2007-ben az amerikai keresőóriás két Pekingben bejelentett társvállalatánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök, több mint 20 millió jüan, vagyis mintegy 600 millió forint értékben. A Google 2010. január 12-én jelentette be, hogy a rendszerét ért hackertámadások miatt meg akarja szüntetni a Google.cn tartalmának szűrését, amelyre a helyi törvények évek óta kötelezték, és amelynek tiszteletben tartásával tevékenységét addig működtette. A cég vezetése közölte, hogy mennyiben a szűréssel nem állhat le, fontolóra veszi kivonulását. Ezt követően a nagy nemzetközi visszhangot kiváltó konfliktus megoldásaként Hongkongba irányította a kínai nyelven keresőket, de zenei és egyéb szolgáltatásainak oldalait meg kívánta hagyni a kínai belföldön.

A cég engedélye 2012-ig szólt ugyan, de évente meghosszabbításra szorul, ezért a Google kínai partnere, a Guxiang Information Technology Co. Ltd. tavaly június végén hosszabbítási kérelmet nyújtott be, s ígéretet tett a kínai törvények betartására és szolgáltatásában a törvények által tiltott tartalom mellőzésére. A kínai hatóságok a tartalomszolgáltatásra az utolsó pillanatban beadott dokumentumot elfogadták, a Google pedig akkor közleményben fejezte ki elégedettségét. A Google 2006-óta van jelen a ma már mintegy 460 milliós kínai internetpiacon.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.