2011. március. 29. 13:28 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 29. 14:02 Gazdaság

Átalakul az ÁNTSZ, de önálló marad

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szervezetileg önálló marad, de a belső struktúrája átalakul – közölte Paller Judit országos tiszti főorvos.

Paller Judit az egészségügyi háttérintézmények átszervezéséről szóló tanácskozáson elmondta: központi szerv marad az ÁNTSZ, azon belül pedig három egységet alakítanak ki. Így létrejön az Országos Közegészségügyi Központ (OKK), az Országos Népegészségügyi Központ (ONK) és az Országos Járványügyi Központ (OJK). Kovács Attila, helyettes országos tiszti főorvos arról szólt, hogy a kormányhivatalok felállása gyors cselekvést kényszerített ki belőlük. Mint elmondta, az eddigi irányítás és utasítás rendszere felbomlott, az ÁNTSZ már csak irányít, utasítani már nem tudnak.

Az új ONK felépítését ismertetve kitért arra: belső funkcionális átalakítással a központon belül több igazgatóságot vagy főosztályt hoznának létre. Felállna például az országos mentálhigiénés igazgatóság vagy főosztály, amelyen belül kialakítanák az országos pszichiátriai központot, valamint a droggal, a dohányzással, illetve az alkohollal kapcsolatos fókuszpontokat. Az országos mentálhigiénés igazgatóság mellett pedig megalakulna az egészségügyi tudásközpont, az országos egészségfejlesztési, az országos gyermek-egészségügyi és az országos alapellátási főosztály vagy igazgatóság. Továbbá ezekkel egy szinten létrehoznának egy úgynevezett népegészségügyi kommunikációs kart is – ismertette Kovács Attila.

zöldhasú
Hirdetés