2011. március. 22. 09:09 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 22. 09:09 Gazdaság

Erősödött nyitáskor a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13,01 pontos emelkedéssel, 22567,47 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,06 százalékkal erősödött.

Elemzők már a nyitást megelőzően is úgy vélekedtek, hogy akár folytatódhat is az emelkedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén, de óvatosságra is intettek. Takács Szabolcs, a KBC Equitas Zrt. üzletfejlesztési igazgatója szerint egyelőre nem látszik, hogy az emelkedés miért ne folytatódhatna a részvények piacán, de nem árt az óvatosság, mivel még nem tűnik egyértelműnek az irány a tőzsdéken. 

Jelentősebb tengerentúli makroadatok hiányában a magyar piac inkább a nemzetközi eseményekre fókuszálhat. Így nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy kedvezőtlen hírek érkeznek a fukusimai atomerőműről - írja reggeli elemzésében Takács Szabolcs. Hozzáteszi, hogy a befektetők valahogy mégis nyugodtabbnak látszanak, amit jól példáz az ázsiai piacok teljesítménye. 

Csáky Attila, az UniCredit Bank Hungary kereskedési igazgatója szerint a hétfői erősödés után picit megpihenhetnek a részvénypiacok, de elképzelhető az is, hogy folytatódik az emelkedés. A magyar piaccal kapcsolatban kifejtette: a hétfői nap "hőse", a Magyar Telekom árfolyama nem valószínű, hogy ugyanolyan ütemben nő tovább, inkább egy kisebb negatív korrekció várható. A papír előző napi, közel 3 százalékos erősödésében az a piaci spekuláció játszott szerepet, hogy a társaság főrészvényese, a Deutsche Telekom az amerikai érdekeltségének eladásából befolyó pénzből esetleg további részesedéseket vásárolhat. Csáky Attila azonban hangsúlyozta, hogy erről nem volt bejelentés, továbbá a Magyar Telekomot nem említették, mint lehetséges kivásárlási célpontot. 

A BUX 393,30 pontos, 1,77 százalékos emelkedéssel, 22 554,46 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 280 forinttal, 1,21 százalékkal 23 330 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 128 forinttal, 2,38 százalékkal 5.498 forintra nőtt, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 2,79 százalékkal 590 forintra emelkedett, forgalma 4,1 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 320 forinttal, 0,87 százalékkal 37 100 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 981,6 millió forintot ért el. Az Egis 239,3 millió forintos forgalom mellett 350 forinttal, 1,83 százalékkal 19 450 forintra erősödött.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.