Pluszok az európai tőzsdéken
Az emelkedő nyitás után egy órával változatlanul pluszban voltak a vezető tőzsdemutatók Európában.
A befektetők elkezdtek a kedden meggyengült részvényekből vásárolni. Elsősorban bányaipari cégek papírjait vették, mert a keddi zuhanás után emelkedésnek indultak a nyersanyagárak, és a befektetők abban bíznak, hogy majdan profitálhatnak a japán újjáépítésből.
A vezető európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,5 százalékkal 1090,65 pontra emelkedett a kereskedés első órájában. Az FTSE-100 0,11 százalékos, a DAX-30 1,05 százalékos, a CAC-40 0,36 százalékos erősödést jelzett a reggeli 0,13-0,77 százalék közötti emelkedés után.
A nyugat-európai értéktőzsdék fő mutatói kedden gyengültek: a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 1,38 százalékkal 5695,28 pontra gyengült, a frankfurti DAX-30 3,19 százalékkal 6647,66 pontra esett, a párizsi CAC-40 2,51 százalékkal 3780,85 pontra süllyedt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.