2011. március. 08. 08:16 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2011. március. 08. 08:13 Gazdaság

Kanadában is adóval küzdenének a túlsúly ellen

Az ételek adóztatásának átszervezését kérik a kanadai egészségszervezetek a szövetségi kormánytól, miután a túlsúlyosak aránya ijesztő méreteket öltött az elmúlt évtizedben - írja a Kitekintő. A társadalmi vitát elsősorban az "egészségtelen ételekre" kivetett adó tervezete gerjeszti.

"Kanada közválságba eszi magát"- vélekedik Dr Arya Sharma a University of Alberta professzora, aki az elhízás és a szív-érrendszeri betegségek közötti összefüggést kutató kanadai csoport vezetője. Az adatok valóban ijesztőek: a kanadai felnőttek 59 százaléka túlsúlyos vagy kórosan elhízott. Dr Sharma szerint az elhízást krónikus betegségként kell kezelni, hiszen magas kockázati tényező az egészségre nézve. A szakorvos azt is hozzátette, hogy a válság hamarosan az egészségügyi költségvetésben is be fog bekövetkezni.

Abban minden szakember egyetért, hogy Kanadának tennie kell valamit az elhízás megfékezéséért, de az eszközökről már megoszlanak a vélemények. A "hamburgeradót" például sokan nem tartják hatékonynak, és helyette a forgalomba hozott adagok csökkentését javasolják.

Kanada nem az egyetlen állam, amelynek komoly gondjai vannak a lakosság elhízásával. Az Egészségügyi Világszövetség már felszólította a fejlett országokat arra, hogy adóztassák meg a túlságosan kalóriadús ételeket. Annak ellenére, hogy a világ több pontján, például Tajvanban, Dániában, Spanyolországban, Romániában és Amerika két államában is megemelték az adót egyes zsíros vagy cukros termékekre, az elhízás mértékét még nem sikerült jelentősen csökkenteni.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.