2011. március. 06. 12:27 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 06. 11:59 Gazdaság

Kína megduplázza a görögöknek szánt hitelkeretet

Öt milliárd dollárról tíz milliárd dollárra emeli Kína annak a hitelkeretnek az összegét, amelyről kedvezményes feltételek mellett hívhatnak le pénzt görög hajótulajdonosok Kínában gyártott vízi járművek megvásárlására – idézte Janisz Diamandídisz, görög halászati és tengerügyi minisztert a To Proto Thema görög vasárnapi lap.

Diamandídisz, aki a héten hivatalos látogatáson vett részt az ázsiai országban kifejtette: „Kína ígéretet tett arra, hogy a görög vállalatok számára fenntartott hitel pénzügyi feltételei kedvezőbbek lesznek, mint bármely kereskedelmi banké”.

A miniszter azt is elmondta: a kínai hajózási társaság, Cosco felajánlotta, hogy görög felségjelzésű, kínai építésű hajókat bérelne. Kína tavaly októberben döntött az 5 milliárd dollár értékű alap létrehozásáról.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.