2011. március. 03. 15:09 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 03. 15:08 Gazdaság

Az RTS orosz tőzsdemutató 2008 nyara óta legmagasabb szinten

Az RTS orosz tőzsdeindex a lélektaninak számító 2.000 pont fölé ugrott csütörtökön, elsősorban a kőolaj árának emelkedésére.

Csütörtökön dél körül az RTS index 1,65 százalék emelkedéssel 2.024 ponton állt, 2008 augusztus eleje óta először lépte át a kétezer pontos szintet. A tőzsdeindex 14 százalékkal erősödött az év eleje óta, tavaly pedig 22 százalékkal nőtt. A szakértők szerint a mutató az idén további mintegy 20 százalékkal emelkedhet, az év végén 2.100 pont körül zárhat.

Az RTS indexét elsősorban a közel-keleti és az észak-afrikai zavargások miatt dráguló olajár erősíti. A második legnagyobb orosz olajtermelő, a Lukoil árfolyama mintegy 3 százalékos pluszban állt, miközben a nyersolajat továbbra is 100 dollár fölött jegyezték annak ellenére, hogy csütörtökön némileg csökkent az ára.

Erősítette a befektetői bizalmat az a bejelentés is, hogy a Total francia energiaipari cég 4 milliárd dollárért részesedést vásárol a Novatek független orosz gáztermelőben. A Total 12 százaléknyi hányadot szerez meg az orosz cégben. A Novatek részvényára 0,75 százalékos nyereséget mutatott csütörtökön dél körül.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.