2011. március. 03. 08:43 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 03. 08:44 Gazdaság

Erősödéssel nyithat Nyugat-Európa

A vezető indexek erősödésével indulat a kereskedés csütörtökön a fő nyugat-európai tőzsdéken.

A mutatók két napi gyengülés után indulhatnak felfelé. A hangulatot elsősorban az javíthatja, hogy a kedden megjelent adatok szerint az amerikai gazdaságban a vártnál nagyobb mértékben, 170 ezer helyett 217 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma februárban. A FTSE-100 londoni tőzsdemutató 0,3 százalékkal, a frankfurti DAX index és a párizsi CAC-40 mutató egyaránt 0,4 százalékkal erősödhet nyitáskor. 

Szerdán a térség tőzsdéinek teljesítményét összefoglalóan mutató FTSEurofirst-300 index 0,7 százalékkal gyengült, a két héttel korábban elért 29 havi csúcsról pedig 3,2 százalékkal csúszott le az észak-afrikai és közel-keleti forrongás hatására dráguló olaj és az inflációs félelmek miatt.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.