BÉT: pozitív nyitás várható pénteken
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,44 pontos emelkedéssel, 22 694,08 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,69 százalékkal erősödött.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír elemzője az MTI-vel azt közölte: "reggel pozitív nyitás várható, miután lassan mintha kezdene lecsengeni a tőzsdék világában a legújabb korrekciós ürügy, Líbia. Így ismét „normalizálódhat” az olaj ára és a fejlett piacok is visszaállhatnak az emelkedő pályára".
A szakértő szerint ennek Magyarországon is megnyugtató hatása lehet, kivéve talán a Molnál, ahol az olaj árának száguldása volt az utóbbi napok erejének magyarázata, így itt lehet korrekció. Erős lehet viszont a csütörtökön nyilvánosságra hozott jó eredménye után a Magyar Telekom, és a hó eleje óta viszonylag sokat eső OTP, ha valóban visszatér a jó hangulat.
A Magyar Telekom 609,6 milliárd forint bevételt és 64,4 milliárd forint nettó eredményt ért el tavaly, ami 5,3 százalékkal, illetve 17,1 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. A konszolidált, nem auditált, nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján készült eredménykimutatás szerint a negyedik negyedévben a társaság 157 milliárd forint bevételt és 7,5 milliárd forint nettó eredményt ért el, ami 3,9, illetve 26,5 százalékkal kisebb a tavalyinál. A gyógyszergyártók viszont még mindig nyomás alatt lehetnek a 100 milliárd forintos gyógyszerkassza csökkentési terv árnyékában - közölte Balásy Zsolt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 184,86 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel, 22.537,64 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 24,0 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 390 forinttal, 1,73 százalékkal 22.990 forintra erősödött, 5,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 39 forinttal, 0,70 százalékkal 5.629 forintra nőtt, forgalmuk 13,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 15 forinttal, 2,78 százalékkal 554 forintra emelkedett, forgalma 2,7 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 550 forinttal, 1,44 százalékkal 37.600 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 224,2 millió forintos forgalom mellett 170 forinttal, 0,82 százalékkal 20.530 forintra esett. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.935,50 ponton zárt csütörtökön, ez 2,10 pontos, 0,11 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.