2011. február. 17. 10:27 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 17. 10:29 Gazdaság

Emelkedés a nyugati tőzsdéken, 104 dollár körül az olaj ára

A vezető indexek emelkedésével indult a kereskedés csütörtökön a meghatározó nyugat-európai tőzsdéken, a kőolaj pedig tovább drágult, hordónkénti ára megközelítette a 104 dollárt az észak-afrikai és közel-keleti feszültség hatására.

A befektetői hangulatot emelték a friss vállalati beszámolók, például a Nestlé vártnál nagyobb nyereségről szóló jelentése, és az Egyesült Államokban a jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) kamatdöntő testületének legutóbbi ülésén készült - szerdán közzétett - jegyzőkönyv, amely szerint a Fed a korábbi becslésénél nagyobb gazdasági növekedésre számít Amerikában. 

A nyugat-európai térség teljesítményét összefoglalóan mutató FTSEurofirst 300-as mutató így már sorban az ötödik kereskedési napot kezdte emelkedéssel, nyitás után 0,2 százalékkal 1187,77 pontra erősödött. A régió meghatározó tőzsdéi mind pluszban nyitottak. Nagyjából egy óra után a londoni FTSE-100 mutató 0,04 százalékos emelkedéssel 6087,78 ponton, a frankfurti DAX index 0,05 százalékos erősödéssel 7417,83 ponton, a párizsi CAC-40 mutató 0,12 százalékos plusszal 4156,22 ponton állt.

Az euró csütörtök délelőtt tartotta az utóbbi időszakban elért viszonylag erős árfolyamát, 10 óra körül az eurót 1,3551 dolláron és 1,2983 svájci frankon jegyezték. A kőolaj tovább drágult, az észak-afrikai és közel-keleti feszültség hatására az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 11 centtel 103,83 dollárra emelkedett, a nyugati féltekén irányadó WTI ára pedig 1 centtel 85 dollárra emelkedett csütörtök délelőtt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.