2011. február. 11. 17:43 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 11. 17:43 Gazdaság

Kiemeltté nyilvánította a kormány az Audi-beruházást

Kiemeltté nyilvánította a kormány siófoki ülésén a győri Audi-beruházást - közölte a kormányszóvivő pénteken.

Nagy Anna elmondta, a beruházás közvetve 15 ezer, közvetlenül 1.800 munkahelyet hoz létre. A kiemeltté nyilvánítás elsősorban azt jelenti, hogy gyorsított ügyintézéssel, soron kívül lehet beszerezni az engedélyeket. Az a cél, hogy az emberek minél hamarabb munkába állhassanak - fűzte hozzá.

A kiemelt beruházási státuszt a kabinet kizárólag a nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő projektek esetében alkalmazza majd - hangsúlyozta. A szóvivő tájékoztatott arról is, a kormány döntött a csaknem 250 milliárd forintos stabilitási tartalék létrehozásáról, amelynek elsődleges célja, hogy megvédje Magyarországot az előre nem látható külső események következményeitől. Ez azért fontos - folytatta -, hogy az idei költségvetést semmilyen körülmények között ne kelljen módosítani a későbbiekben.

A kormány csak akkor használja fel a stabilitási alapot, ha a lehetséges kockázatok tényleges gondot okoznának, ellenkező esetben ez az összeg visszakerül a büdzsébe az év végén - tette hozzá Nagy Anna. (A Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn tudatta az MTI-vel, hogy a tárca vezetője a költségvetésen belül mintegy 250 milliárd forintos stabilitási tartalék létrehozását javasolta a kormánynak, a miniszterelnök ezt jóvá is hagyta.)

A kabinet döntött arról is, hogy Magyarország csatlakozik a Nemzetközi Korrupcióellenes Akadémiához - közölte a kormányszóvivő. Tájékoztatása szerint a reformprogramokról a kormány nem tárgyalt Siófokon.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.