Ha nincs meg a 20 év, meg is veheti a nyugdíjjogosultságát
A nyugdíjszakértő szerint akinek csak egy vagy két év munkaviszony hiányzik, annak érdemes fizetnie, akkor is, ha a napi majd’ ezer forint kissé soknak tűnik.
Napi kilencszáz forintért megválthatják a teljes nyugdíjjogosultságot azok, akik elérték a nyugdíjkorhatárt, de még nincs húszéves munkaviszonyuk - mondta a nyugdíjszakértő a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában.
Varga Ágnes szerint akinek csak egy vagy két éve hiányzik, annak érdemes fizetnie, akkor is, ha a napi majd’ ezer forint kissé soknak tűnik. Ez alapesetben csak minimálbér szerinti nyugdíjra jogosít, mert nemcsak szolgálai időt szerez ezzel a befizető, hanem a nyugdíj nagyságát is meghatározza a befizetett járulék.
A Klubrádióban felhívta a figyelmet, hogy lehet fizetni a járulékfizetési maximum alapjául szolgáló kereset után is, ami most 651 ezer forint, de az nem napi ezer, hanem 7140 forint, ami évente 2,5 millió forintot jelent. Ha valaki 5 évet vásárol, akkor több mint 13 millió forintot kell befizetnie.
Arra a kérdésre, mennyi az esély arra, hogy az ember meg is éri a befizetés gyümölcsét, a szakértő úgy válaszolt, egy nő valószínűleg visszakapja, mert esélyes, hogy járadékosa lesz a nyugdíjrendszernek hosszú éveken át. Egy férfinak azonban meg kell gondolnia. Érinti ez azokat is, akik 1997 után folytattak felsőfokú tanulmányokat, mert nekik ez már nem biztosítási idő. Ők is megvásárolhatják a tanulmányuk alatt vagy után az erre eső szolgálati időt.
* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?
A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.