A Wall Streeten már az új évre készülnek
Vegyesen mozogtak a vezető New York-i tőzsdemutatók a keddi kereskedés vége előtt mintegy két órával, a szokásosnál jóval kisebb forgalom mellett.
Közép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,17 százalékkal 11 575,08 pontra nőtt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,18 százalékkal 2662,42 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutató 0,05 százalékkal 1258,20 pontra erősödött. A magasabb olajár hatására erősödtek az energiaipari cégek papírjai, és drágultak a nyersanyagtermelő vállalatok részvényei is.
Rontott a befektetői hangulaton két, kedden ismertetett amerikai makrogazdasági adat. Még a kereskedés kezdete előtt hozták nyilvánosságra, hogy a szakértők által vártnál mintegy kétszer nagyobb mértékben csökkentek az amerikai családiház-árak októberben az előző hónaphoz képest. Majd a kereskedés kezdete után fél órával napvilágot látott az az adat, amely szerint a várt erősödés helyett gyengült az amerikai fogyasztói bizalom decemberben az előző hónaphoz képest.
Az Egyesült Államok keleti partvidékén rendkívüli zord az időjárás, és részben ennek a hatására 26 hónapja legmagasabb szintre emelkedett a kőolaj ára. A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára 38 cent emelkedéssel 91,38 dolláron állt röviddel 20 óra előtt.
Közép-európai idő szerint röviddel 20 óra előtt New Yorkban az euró 1,3097 dollárra gyengült a hétfő késő esti 1,3163 dollárról (-0,50 százalék). A dollár 82,79 jenről 82,33 jenre esett (-0,56 százalék).
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.