2010. december. 14. 11:16 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 14. 11:17 Gazdaság

Emelkedés után mínuszba fordult Nyugat-Európa

Az elemzői jóslatokra rácáfolva, emelkedéssel nyitottak kedden a meghatározó nyugat-európai tőzsdék, de a kereskedés első óráját követően már mínuszban állt a három vezető tőzsdemutató.

A profitkivét a kereskedés előrehaladtával egyre nyilvánvalóbbá vált, de az indexek csökkenését a távközlési, a közszolgáltatói és az egészségipar cégeinek árfolyamnyereségei lassították. Londonban a FTSE-100 index 2,70 ponttal, Frankfurtban a DAX-30 mutató 0,92 ponttal, Párizsban a CAC-40 index 5,35 ponttal erősödött a kereskedés indulásakor, bár az elemzők 3-11 pont közötti gyengülést valószínűsítettek előzetesen. A délelőtt folyamán azonban egyértelmű veszteségbe fordultak az indexek, tíz óra után az FTSE-100 mutató 0,17 százalékos csökkenéssel 5850,65 pontnál, a DAX-30 0,22 százalékos gyengüléssel 3884,02 pontnál, a CAC-40 index pedig 0,16 százalékos eséssel 7017,44 pontnál tartott. 

Hétfőn Londonban az FTSE-100 index 0,82 százalékkal (47,80 ponttal) 5860,75 pontra nőtt. A frankfurti DAX-30 mutató 0,33 százalékkal (23,22 ponttal) 7029,39 pontra emelkedett, míg a párizsi CAC-40 index 0,91 százalékkal (35,09 ponttal) 3892,44 pontra erősödött.

 

zöldhasú
Hirdetés