2010. december. 14. 10:54 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 14. 10:46 Gazdaság

MSZP szerint december 13-a a jövő nemzedékek "gyásznapja"

A szocialisták úgy vélik, a jövő nemzedékek "gyásznapja" december 13-a, mert azon a napon fogadta el az Országgyűlés kormányzati többsége a "nyugdíjeinstand-törvényt".

Török Zsolt, az MSZP szóvivője keddi, a Parlament épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján úgy értékelte, hogy a rendszerváltás után húsz évvel "sírba tették" a fiatal nemzedékek jövőjét.

A tájékoztató kezdetén Szanyi Tibor szocialista országgyűlési képviselő egy fekete zászlót lógatott ki az Országház egyik erkélyéről. Török Zsolt hangsúlyozta: december 13-a szomorú nap, mert egy törvénnyel ellopták több mint hárommillió ember biztos időskorhoz való jogát.

Véleménye szerint a kormányzat "erőszakos cselekedete" nem maradhat szó nélkül, január 31-ig még sokan jelezhetik, hogy nem lépnek át az állami nyugdíjrendszerbe, és addig még nemzetközi szervezetek is véleményt mondhatnak a kialakult helyzetről.

Kitért arra: az Európai Unió illetékes szervei jelezték, hogy elítélik azt, ha valaki a háztartások magán megtakarításait ilyen módon "lenyúlja". Hozzátette, jövőre valószínűleg szankcionálni is fogják ezt.

A szóvivő úgy látja: a magánnyugdíjpénztárak vezetőinek a következő napokban büntetőfeljelentést kell tenniük az őket ért rágalmak miatt, mert ha ezt szó nélkül hagyják, akkor csődbe mennek. Ha pedig valaki tud arról, hogy a vezetése alatt álló cég felszámolás alá kerül és nem tesz ellene semmit, az a jelenlegi törvények szerint büntetendő cselekedet - tette hozzá.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.