2010. december. 11. 09:51 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 11. 09:41 Gazdaság

Kínában 28 havi csúcson a novemberi infláció

Kínában 28 havi csúcsra, 5,1 százalékra ugrott a novemberi éves szintű fogyasztói árindex az októberi 4,4 százalékról - közölte az ázsiai ország statisztikai hivatala szombaton. A szakértők szerényebb, 4,7 százalékos novemberi adatra számítottak.

Az idén az első tizenegy hónapban a fogyasztói árindex 3,2 százalékra emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest. A kormány az idei évre 3 százalékos inflációt tervezett. A novemberi infláció növekedését elsősorban az élelmiszerárak 11,7 százalékos emelkedése okozta tavaly novemberhez képest.

A novemberi adat ismertetése után a kínai nemzeti fejlesztési és reformbizottság (NDRC) közleményt adott ki. Ebben úgy vélte, hogy decemberben 5 százalékra lassul az éves fogyasztói árindex, ami azonban még továbbra is magas marad a jövő év első negyedében.  Kínában folyamatosan nő az idén az infláció annak ellenére, hogy a hatóságok több intézkedést is hoztak a felpörgött gazdaság lehűtésére.

Pénteken jelentette be a kínai központi bank, hogy a kötelező tartalékrátát 50 bázisponttal emeli december 20-ával a betéteket fogadó pénzintézetek esetében, az idén már hatodszor. Októberben a központi bank kamatot emelt, közel három éven belül először, novemberben pedig kétszer is növelte a kötelező tartalékrátát a bankok számára.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Lengyel Tibor 2024. december. 04. 11:45

Felszállóban a kínai hátterű új magyar légitársaság – a Légi Selyemút hátterében ott egy Tiborcz-érdekeltség is

Kína kerülőúton, egy kis „magyar” cégen keresztül törne be az európai légi piacra. A személyszállítási tervekből évek múlva lehet valami, a kínai hátterű Hungary Airlines addig is bőven profitálhat az áruszállításból. Jól járhat egy Tiborcz-féle logisztikai cég és az állami lélegeztetőgép-biznisz egyik nyertese is. A személyszállításnál majd az újabb terminállal bővített, már visszaállamosított Budapest Airport lehet a kínai elosztóbázis.