Növekedéssel kezdhet Nyugat-Európa
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 tíz pont körüli emelkedéssel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 húsz pont körüli növekedéssel nyithat pénteken.
További áremelkedések várhatók, mert az elemzők szerint az európai részvények jórészt alulértékeltek az amerikaiakhoz képest. Ráadásul a befektetők most már kevésbé aggódnak az euróövezeti adósságprobléma miatt, s inkább arra figyelnek, hogy az e héten bejelentett amerikai adócsökkentések milyen jót tehetnek a legnagyobb nyugat-európai cégek tengerentúli üzletének.
Csütörtökön az FTSE-100 13,43 pontos, 0,23 százalékos javulással 5807,96 ponton zárt, 7,3 százalékkal magasabban a tavaly év végi értékénél. A DAX-30 11,71 ponttal, 0,17 százalékkal 6964,16 pontra csökkent, de 16,9 százalékkal az év végi értéke fölött végzett.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.