Oszkó szervezett butításról ír
Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, a PortfoLion Zrt. elnök-vezérigazgatója a Világgazdaságban megjelent írásában kemény szavakkal bírálja a kormány gazdaságpolitikáját és az azt övező kommunikációt.
„Joggal aggódhatunk az elmúlt fél év kormányzati gazdaságpolitikájának teljesítménye felől, amely a tavasszal meginduló növekedésen és az akkor még meglévő pénzügyi stabilitáson számos sebet ejtett” – írja az ismert üzletember a Világgazdaságban. Kifejti, hogy a kormány maga okozta például a költségvetés növekvő egyensúlytalanságáért a legnagyobb arányban okolható jelentős kamatemelkedést, s provokálta ki a stabilitásunkat, egyben versenyképességünket is veszélyeztető leminősítésünket. Eközben az elmúlt évtized nyugdíjcélú megtakarításainak felélésével igyekszik finanszírozni a szükséges szerkezeti reformok halogatását, s kétségessé teszi, hogy az indokolatlan kivárás után azokra valaha sor kerül-e egyáltalán.
Oszkó Péter szerint legalább ilyen tartós károkat okozhat az a kommunikációs hadjárat, amelynek célja, hogy a kormány elfedje gazdaságpolitikájának irtózatos kockázatait, eredménye viszont, hogy a társadalom ellenségnek tekinti a befektetőt, csalónak a vállalkozót, szitokszónak a tőzsdét, dekadens, individualista különcködésnek az öngondoskodást és a takarékoskodást.
A volt pénzügyminiszter azonban bizakodásának adott hangot, hogy az ország lakossága józanabb annál, semhogy a sérülékeny forintárfolyamban, a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások felélésében, az emelkedő kamatköltségekben és inflációban megmutatkozó veszélyeket ne vegye észre, még úgy is, hogy a tömegtájékoztatáson egyre nagyobb a nyomás ezek agyonhallgatására. Ha ugyanis nem így lenne, az éppen azt jelentené, hogy a gazdasági kilábalásunkat nem csupán a halogatott reformok és a szerencsejátékos karaktert öltő gazdaságpolitika, hanem egy önálló tájékozódásra, helyzetértékelésre és cselekvésre képes társadalom hiánya is kétségessé tenné – írja Oszkó Péter.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.