Megállapodott Obama a republikánusokkal az adókedvezményekről
Megállapodásra jutott a republikánusokkal Barack Obama amerikai elnök az adókedvezményekkel kapcsolatban, így már nem áll fenn annak a veszélye, hogy a jelenlegi összetételű kongresszus a karácsonyi szünetig egyetlen törvényt sem fogad el.
Obama hétfőn bejelentette, hogy a kompromisszumos egyezség értelmében január 1-jétől további két évre meghosszabbítják az előző, Bush-kormányzat által nyújtott adókedvezményeket minden adófizető számára. Cserébe az ellenzéki republikánusok elfogadták, hogy a munkanélküli juttatások fizetésének idejét 13 hónapra emeljék. A megállapodásnak számos más olyan eleme van, amelyben fájdalmas engedményt kell tennie az elnöknek.
A demokrata kormányzat magánszemélyek esetében évi 200 ezer, házaspároknál pedig évi 250 ezer dolláros jövedelemig hagyta volna meg az adókedvezményeket. A republikánus szenátorok viszont ragaszkodtak ahhoz, hogy mindenki kapjon kedvezményt, s meghatározatlan időre hagyják érvénybe a vonatkozó törvényt.
Az amerikai kongresszus költségvetési hivatalának (CBO) számításai szerint az adókedvezmények kétéves meghosszabbítása 501 milliárd dollárjába kerül a szövetségi költségvetésnek, miközben Obamára egyre nagyobb nyomás nehezedik az 1,3 billiós költségvetési hiány csökkentésére. A CBO úgy véli, hogy a gazdaságnak rövid távon kedvező az adókedvezmények fenntartása, hosszabb távon viszont káros következményekkel jár.
Bár Obama választási ígéreteinek egyike éppen az adókedvezmények megnyirbálása volt, az elnöknek nem maradt választása, mert a republikánus szenátorok a múlt héten azzal fenyegették meg, hogy megbénítják a törvényhozói munkát. A Harry Reid szenátornak, a többségi demokrata frakció vezetőjének küldött levelükben a republikánusok közölték, hogy addig nem hajlandóak egy törvényről sem tárgyalni, amíg megegyezésre nem jutnak az adókedvezményekről, valamint a kormány tevékenységének finanszírozásáról a 2011. évi pénzügyi évet illetően.
Az Obama-kormányzat azt szeretné, hogy a kongresszus még az év vége előtt döntsön olyan törvényekről, amelyek fontosak számára. Ezek között van az Oroszországgal kötött új START-szerződés, amely a hadászati támadófegyverek csökkentését irányozza elő.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.