2010. november. 17. 07:20 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 17. 07:28 Gazdaság

Nagyot javult a TVK adózott eredménye

A TVK-csoport harmadik negyedévi adózott eredménye 1,953 milliárd forint volt, 40,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a társaság nem auditált, konszolidált, nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerinti beszámolójában a BÉT honlapján szerdán.

Az első háromnegyedévi adózott eredmény 1,36 milliárd forint volt, szemben a 2009. évi azonos időszaki 7,6 milliárd forintot meghaladó veszteséggel. Az értékesítés árbevétele a harmadik negyedévben éves összehasonlításban 27,7 százalékkal, az első háromnegyedévben pedig 45,1 százalékkal nőtt: 97,5  milliárd forintot, illetve 270 milliárdot tett ki. 

A harmadik negyedévi üzleti eredmény 2,4 milliárd forint, az első kilenc havi 4,3 milliárd forint volt. A harmadik negyedévi eredmény mindössze 198 millió forinttal marad el az előző negyedévitől. 

Az üzleti eredmény nagymértékű javulása 2010. első háromnegyed évében az előző év azonos időszakához képest az integrált petrolkémiai árrés emelkedésének, a termelés és értékesítés mennyiségi növekedésének, az olefin melléktermékárak kedvező változásának, a villamos energia árak csökkenésének valamint, a hatékonyságjavító erőfeszítéseknek a hatására következett be. Ugyanakkor a forint árfolyammozgása kedvezőtlenül hatott az eredményre - jegyzi meg a társaság.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.