2010. november. 17. 12:27 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 17. 12:27 Gazdaság

Ennyi pénzt még sohasem adtak egyetlen palack borért

Rekordnak számító összegért talált gazdára egy ritka bordeaux-i bor Genfben a Christie's aukciós ház borárverésén.

Az 1947-es évjáratú Grand Cru Bordeaux Cheval Blanc 224 ezer euróért (62 millió forintért) kelt el. Az aukciós ház szerint ez a legmagasabb összeg, amit valaha egyetlen üveg borért fizettek. Az árverésen összesen ezer üveg értékes bort kínáltak eladásra.

Michael Ganne, a Christie's borszakértője szerint a különleges üveg bor eladási ára túlszárnyalta az elvárásaikat, mivel korábban 110-185 ezer euró (30,5-51 millió forint) körülire becsülték a leütési árat.

A bor különlegességét nemcsak az adja, hogy ebből az évjáratból ez az egyetlen ismert hatliteres üveg, hanem az is, hogy minden idők egyik legjobb bordóijáról van szó minőség és tartósság szempontjából is.

A szakértő szerint a nedű akár további ötven évig is eltartható. Az 1947-es év meglehetősen meleg volt, ezért az ekkor készített borokban különösen erősen érezni az érett gyümölcsöt – mondta el Ganne, aki maga is megkóstolhatta az 1947-es italt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.