2010. november. 17. 12:00 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2010. november. 17. 12:00 Gazdaság

MNB: Történelmi csúcson a lakossági adósságállomány

Egyre kevesebben vesznek fel hitelt Magyarországon, de így is történelmi csúcson van a lakossági adósságállomány - írja a Magyar Nemzeti Bank novemberi jelentése.

A bankoknál az első három negyedévben 150 milliárd, a pénzügyi közvetítőknél pedig további 80 milliárd forinttal esett vissza a hitelezés. A háztartások adósságállománya a forint árfolyamának gyengülése miatt így is nagyjából 500 milliárd forinttal növekedett idén, amivel a lakosság összes tartozása történelmi csúcsra emelkedett. Ezzel együtt a kereslet jelentősen csökkent, egyedül a forinthitelek esetében látható némi növekedés. A banki mozgások pedig arra utalnak, hogy év végére meg is szűnhet a devizahitelezés Magyarországon.

A jegybank szerint a lakossági hitelezésben lévő banki erőfölényt elsősorban az árazás szabályozásával kellene kezelni. A fogyasztókat védő, de a bankok szempontjából is kivitelezhető megoldás lenne, ha a bankok hiteleiket vagy nem növelhető felárral referenciakamathoz kötnék, vagy hosszabb időre, több évre fixálnák a kamatot. Az ügyfelek így választhatnának a követhető és átlátható változások, illetve a biztonság között. Az MNB szerint az említett árazási szabályokat a fennálló hitelállományra is alkalmazni kellene.

Az MNB egy öt pontos javaslatának része továbbá, hogy szűnjön meg, épüljön be a kamatba a felszámított kezelési költség, az adós kaphassa és törleszthesse a hitelt devizában is. Korrigálni kellene a svájci frankhitelek kiváltását gátló kormányrendeletet, illetve kötelezően létrehozni a lakossági pozitív adóslistát is - olvasható a novemberi jelentésben.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.