2010. november. 16. 14:17 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 16. 14:19 Gazdaság

Kapósak voltak a görög kincstárjegyek

Görögország könnyedén értékesítette az eredetileg 300 millió euróra tervezett, de a csaknem ötszörös túljegyzés miatt 390 millió euróra növelt 13 hetes futamidejű kincstárjegyeit kedden, a papírok hozama azonban magasabb lett az egy hónappal korábbi kibocsátásénál.

A görög államadósság kezelő központ közlése szerint a keddi aukción kialakult hozam 4,1 százalék lett, az előző, október 19-i árverésen kialakult 3,75 százalékkal szemben. A hozamemelkedést az ír és a portugál államadósság alakulásával kapcsolatos aggodalom, illetve a tavalyi görög államháztartási hiány hétfőn bejelentett fölfelé korrigálása okozta a szakértők szerint. Kedden a kincstárjegyek több mint harmadát külföldiek jegyezték le, egy hónappal korábban még több mint a felét. 

A görög államadósság kezelő központ korábban azt közölte, hogy Görögország 2012 előtt nem tervez hosszabb, 12 hónapos futamidejű állampapír kibocsátást, csak rövidebb lejáratú kincstárjegyeket dob piacra. Görögországban szeptembertől havi rendszerességgel tartanak kötvényaukciókat az addigi negyedévenkénti értékesítés helyett.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.