2010. november. 09. 14:45 Utolsó frissítés: 2010. november. 09. 14:35 Gazdaság

VIG: Hozta a biztosító, amit vártak

A magyar piacon az Union Biztosító és az Erste Biztosító tulajdonosaként jelen lévő Vienna Insurance Group (VIG) 94,5 millió eurós, az egy évvel korábbit 14 millió euróval meghaladó adózott eredménnyel zárta 2010 harmadik negyedévét.

A profit meghaladja a Bloomberg konszenzust: a hírügynökség által megkérdezett elemzők prognózisainak átlaga 91 millió euró volt.

Az adózás előtti eredmény 11 százalékkal, 378 millió euróra, a díjbevétel 7 százalékkal, 6,5 milliárd euróra nőtt 2009 harmadik negyedévéhez viszonyítva.

„Az elért eredményhez jelentősen hozzájárult az életbiztosítási szegmensben tapasztalt fizetőképes kereslet erősödése – különösen a Sparkassen Versicherung Group által Közép-Kelet-Európában elért kétszámjegyű növekedés” – mondta Günter Geyer, a Vienna Insurance Group vezérigazgatója. „A trendek ugyanakkor Közép- és Kelet-Európában nem azonosak. Míg Ausztriában, a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában főként az élet ági szegmensben tapasztalunk fokozott érdeklődést, addig Lengyelországban ugyanez a nem életági termékek kapcsán mondható el.”

Az eredmények feltehetően megfeleltek a befektetői várakozásoknak is: a VIG részvényárfolyama kedden kora délután a hétfői záróár közvetlen közelében mozgott.

Ecoline

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.