Kicsit gyengült a forint
Az eurót délután 16 órakor 271,30 forinton jegyezték, a délelőtti 270,06 forint és a hétfő esti 270,38 forint után.
Az euró kedden a hajnali kereskedésben még 270,60 forintot ért, délelőtt 11 óráig pedig tovább erősödött, folytatva a hosszú hétvégén a költségvetés bemutatása után megindult folyamatot, keddi gyengülése tehát korrekciónak is tekinthető. A forint a költségvetésnek megelőlegezett befektetői bizalomnak tulajdoníthatóan már pénteken 273,50 forint körüli euró jegyzésről 271,50 környékére erősödött, s a hét végén is ezen a szinten mozgott a nemzetközi deviza kereskedelemben.
A forint piacán kivárás van, az amerikai jegybank szerepét betöltő FED szerdán jelenti be ugyanis gazdaságösztönző intézkedéseit. A FED közleményére szerdán magyar idő szerint már csak munkaidőn túl lehet számítani, a piac fogadtatását így a csütörtöki kereskedés során lehet majd tapasztalni. A dollárt 193,30 forinton jegyezték kedden délután 1,4020 dolláros euró árfolyam mellett, a hétfő esti 194,56 forintos és 1,3903 dolláros jegyzések után.
A svájci frank jegyzése a napi csúcson volt 16 órakor kedden, ez 197,70 forint volt az előző napi 195,95 forint után. A svájci frankot utoljára június közepén jegyezték 200 forint alatt. Száz japán jent 239,55 forinton jegyeztek kedden délután a hétfő esti 241,51 forint után.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.