2010. szeptember. 21. 11:50 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 21. 11:34 Gazdaság

Tovább bővítené rácalmási gyártóközpontját a Hankook

Rácalmási gyárának további bővítését és a tehergépkocsi-gumiabroncsok gyártásának bevezetését tervezi középtávon a Hankook Tire Magyarország Kft.

A cég folyamatosan befektet európai gyártóközpontjának kiépítésébe, ahol 2011-ig 230 millió euró értékű beruházást hajtanak végre − közölte a társaság kommunikációs menedzsere. A 2007-ben üzembe helyezett gyárban több mint 1 400 alkalmazott gyárt jelenleg napi 17 000-nél is több abroncsot, több mint 300 különböző méretben − mondta Roy Katalin.

A gyártóközpont 550 millió eurós befektetésből létesült: az első ütem mintegy 320 millió euróból 2007 júniusában befejeződött, a második ütem 230 millió eurós fejlesztésével pedig megduplázódik, 10 millió darab fölé nő az éves gyártási mennyiség.

A Hankook Tire − amely jelenleg a világ hetedik legnagyobb gumiabroncs-gyártója − 2010-2011-ben csak a teherabroncsok üzletágában nyolc százalékos emelkedést vár. Az európai teher- és kisteher-abroncsok piacán 2008 és 2009 között a vállalat 12 százalékkal növelte piaci részesedését.

A társaság azt közölte, hogy a közepes és nehéz tehergépkocsik gumiabroncsainak ciklikus üzletágában 2010-es teljes kapacitását lekötötték a megrendelések. A 2009-es évhez viszonyítva a vállalat Európában az idén erőteljes, hat és fél százalékos növekedéssel számol. A Hankook Tire több mint 180 országba szállítja termékeit, és világszinten több mint 14 000 alkalmazottat foglalkoztat.

A Hankook Tire Magyarország Kft. nem kívánta kommentálni azt, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság egymillió forint bírságot szabott ki a cégre. A döntést a társaság vezetése jogászok bevonásával tanulmányozza.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.